Irigység gyerekeknél - mit tegyek ha irigy a gyerek?

Sok gyereknél lépnek elő az irigység, testvérféltékenység jelei, de vajon mit lehet tenni olyankor, ha a saját gyerekünkön vesszük észre ezeket?

Mindannyian a legjobbat szeretnénk kihozni gyermekünkből: nap mint nap arra tanítjuk, hogyan legyen kedves, udvarias és önzetlen. Ám az irigység csúnya sárga mumusa gyakran üti fel a fejét, nem kis aggodalmat okozva ezzel a szülőknek. Cikkünkben elmagyarázzuk, mi is az irigység, egyáltalán mitől alakul ki, és hogyan tehetünk ellene. Vajon hajlamosabbak rá az egyke gyerekek, vagy épp a testvérféltékenység a húzóerő? Erre is kitérünk!

Az irigység ott van mindenhol: szülőként rögtön kiszúrjuk a játszótéren vagy bevásárlás közben - ilyenkor pedig hajlamosak vagyunk rosszallóan nézni a gyerkőccel lévő felnőttekre, pedig másnap akár a saját nappalinkban is szembe találkozhatunk vele. Elég csak az “enyém-korszakra” gondolni, amin természetes módon minden gyerek keresztülmegy. Ilyenkor a legfontosabb, hogy a helyén tudjuk kezelni a dolgot, a következőkben azt is bemutatjuk, hogyan!

 

Mik az irigység jelei?

Egy-egy irigységre utaló megmozdulás miatt még nem kell megijednünk, de a jeleket felismerve sokat tehetünk érte, hogy ne váljon önző gyerek a kicsiből. Ezekre a jelekre érdemes figyelnünk:

Az osztozkodás hiánya: Talán ezzel találkozunk leggyakrabban. Jellemző játszótéri jelenet, ahogy megjelenik a közelben egy másik gyerkőc, de ahelyett, hogy közös játékba kezdenének, irigy veszekedés alakul ki, mert egyikük nem adja oda a játékait. De ugyanezzel találkozhatunk akkor is, amikor a boltban nézelődve az egyik kicsi csak azért is több csokit kér, mint testvére (ebben persze erőteljesen benne lehet a testvérféltékenység is).

“Az én apukám a legerősebb” - vagyis ide tartozik az is, amikor a gyerkőc hajlamos összehasonlítgatni készségeit, birtokait mással. Az óvodai vagy iskolai felvágás tipikusan az irigy gyerek sajátja.

Az irigység gyerekeknél rosszabb esetben agresszióba is átcsaphat. Például, ha a kicsi  meglát egy menőbb játékot másnál, és megpróbálja elvenni, vagy annyira nem megy neki a megosztás, hogy agresszívan védi játékait. Ilyen esetben bizony különös figyelemre van már szükség, hogy jókor és jól lépjünk közbe.

Kevésbé észrevehető, ha a kicsi szorong az irigység miatt. Ha már több esetben tapasztaltuk, hogy gyermekünk hajlamos önző módon viselkedni, és látjuk rajta, hogy valami nincs rendben, érdemes őszintén elbeszélgetni vele. Lehet ugyanis, hogy szorongást él át, de nem tudja felismerni és kifejezni problémáját.

Az irigység jeleit leginkább az “enyém-korszakba” lépve vagy kistestvér érkezésekor vehetjük észre, gyakran ugyanis épp egy új baba érkezése áll a háttérben.

 

Mi az a testvérféltékenység és az “enyém-korszak”?

A testvérféltékenység egy természetes érzelmi állapot. Teljesen normális, ha ezt éli át a gyermek egy kistestvér érkezésekor, nem kell egyből megijednünk és pszichológushoz szaladni vele.

A legjobb, amit tehetünk, ha már jó előre, a baba születése előtt elbeszélgetünk a gyerkőccel a helyzetről. Könyvek és mesék sokasága foglalkozik a témával, érdemes ezeket bevonva megértetni a kicsivel, hogy milyen jó is a testvér érkezése és az osztozkodás. Fontos az is, hogy a kicsi születése után a nagytestvér ne érezze magát háttérbe szorítva, foglalkozzunk vele is sokat.

“Harcok” mindig lesznek testvérek között, amíg csak világ a világ, nagyon ritka, hogy két testvér teljesen megértse egymást. De nincs ezzel semmi baj, törekedjünk arra, hogy megtanulják egymás között rendezni a problémáikat. A legfontosabb teendő tehát ez: lehetőség szerint ne avatkozzunk bele, csak akkor, ha már tényleg muszáj.

testvérféltékenység kezelése


Az “enyém korszak”

Az “enyém-korszak” szintén természetes folyamat, majdnem minden gyerkőc keresztülmegy rajta 3 éves kora körül. Ekkor alakul ki a kicsiben az éntudat, elkezdi egyre gyakrabban használni az enyém, én szavakat. Sokszor fordul elő ilyenkor irigység gyerekeknél - nem csoda, hogy ez a korszak a szülők számára valóságos stresszfaktor.

Tartsuk észben, hogy a gyermek ki fogja nőni ezt a korszakot, nem meglepő, ha egy 2-3 éves gyerek irigység jeleit mutatja. Törekedjünk arra, hogy óvjuk a frissen kialakult, törékeny kis lelkét. Közben pedig finoman, sok-sok beszélgetéssel kezelhetjük az irigység jeleit, próbáljunk például kompromisszumokat kötni vele: egyszerre csak egy játékot kaphat; még 10 percet játszhat, de aztán tényleg irány az ágy, és hasonlók.

 

Milyen módszereket érdemes alkalmazni a fenti problémákra?

Az első és legfontosabb szabály, hogy mutassuk ki szeretetünket a gyerek felé! Legyünk megértőek, hallgassuk meg, ha valami baja van, és forduljunk felé türelemmel. Sokszor nehéz, de igyekezzünk nem felkapni a vizet apróságokon!

Közben pedig miénk a felelősség, hogy jó értékeket adjunk át neki: tanítsuk meg az osztozkodás fogalmát, a csapatmunka fontosságát, a kompromisszumok működését!

A testvérféltékenység ellen remek megoldás, ha minél inkább összekovácsoljuk a családot, ebben szórakoztató családi társasjátékok hada lehet segítségünkre. A közös játékoknak nem kell versengőknek lenniük, sokkal inkább az együtt töltött idő és a móka számít.

Jó ötlet, ha parti játékok segítségével hozzuk össze a családot, amiben nincsenek nyertesek és vesztesek, csak közös szórakozás.

 

Képek forrása: Canva

Ezek is érdekelhetnek

Csináld magad! – Kreatív tavaszi ötletek gyerekeknek

Csináld magad! – Kreatív tavaszi ötletek gyerekeknek

A DIY ötletek tárháza tavasszal is kifogyhatatlan! Csináld magad dekoráció, tavaszi kreatív ötletek papírból, DIY húsvéti ötletek és még sok más a cikkben!

Tovább olvasokTovább
Családi program ötletek – Így legyen 2025 a családotok éve!

Családi program ötletek – Így legyen 2025 a családotok éve!

Legyen ez az év a családotok éve! A következő családi program ötletek és vicces szabadtéri játékok segítségével elérhetitek, hogy 2025 csak rólatok szóljon!

Tovább olvasokTovább
Jutalmazási rendszer gyerekeknek - Hogyan működik?

Jutalmazási rendszer gyerekeknek - Hogyan működik?

Miért hasznos a gyermek jutalmazása? Hogyan lesz hatékony a jutalmazás és büntetés az óvodában? Olvasd el, hogyan épül fel a jutalmazási rendszer gyerekeknek!

Tovább olvasokTovább
A kuckó építés fejlesztő hatásai – Otthoni bunker ötletek

A kuckó építés fejlesztő hatásai – Otthoni bunker ötletek

A nappaliba káosz, párnák mindenütt, az asztalon pokróc, alatta viszont óriási kacagás és móka? Biztosan te is érkeztél már arra haza, hogy valamelyik szobában bunker fogadott. Ez egy szuper elfoglaltság kicsiknek és nagyoknak, ráadásul pozitív hatásai is vannak. Olvass tovább!

Tovább olvasokTovább
A hónap játéka

Iratkozz fel és nyerj!

Feliratkozóink közül minden hónapban ajándékot sorsolunk ki.

Feliratkozás